Már egy hete, hogy átszakadt a gát, de még mindig nem tudom helyre rakni magamban.
Közvetlenül nem érint. Ismerősöket sem.
Talán ezért is tűnnik távolinak és kicsit megfoghatatlannak a dolog.
Egy kicsit más:
Az ismerősök egy részének a hozzáállása viszont már kezd idegesíteni: siránkoznak, okolnak mindent és mindenkit, mindenért.
Panaszkodnak a helyzetre, a megélhetésre, de egyikük se minimálbért visz haza.
Magukon segíteni viszont nem akarnak, de mástól elvárnák.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése