Tudom, hogy furának hangzik, de egyre jobban kedvelem a hétköznapokat.
Amióta a nagymamám nem főz egy nagy rohanás minden hétvége.
Nem is tudom, hogy mikor ettem meg úgy egy hétvégi ebédet, hogy nem az
órát néztük.
Nem akarok így öreg lenni. És a legborzasztatóbb benne, hogy nem is
veszi észre, hogy mit művel a családdal.
Nem az a baj, hogy főzni kell neki. Hanem hogy sose tudja az ember, hogy
most ízlik-e neki, hogy nem érünk-e túl korán, vagy túl későn az
ebéddel, elég-e. Mert még ráadásul finnyás is. Ez fáraszt le mindenkit,
meg a távolság.
De holnap újra hétfő és akkor nem mi főzzünk rá :) .
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése